Bán Béla

1909 - 1972

Életrajz

Várkonyi György: Egy életmû újrafelfedezése 
(Megjelent a Bán Béla emlékkiállítás alkalmából kiadott katalógusban 1988-ban)

Kiállításunk tudatosan vállalt célja: kísérletet tenni Bán Béla mûvészettörténeti rehabilitációjára. A Bán Béla körül személyes jellemvonásai és pályájának fordulatai miatt ma is fel-felizzó indulatokra tekintettel ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogya mûvészettörténeti rehabilitáció független a szó erkölcsi vagy közjogi értelmezésétõl. Elõbb-utóbb eljön az idõ, amikor csak a fennmaradó mûvek számítanak a megméretésnél, de hogy ez megtörténjen, ahhoz az életmûvet felkutatni és feldolgozni a tudomány - mûvészettörténet és múzeológia - elsõdleges kötelessége. 
Azért kell rehabilitációt említenünk, mert ez az életmû kishíján elsikkadt a huszadik századi magyar képzõmûvészet történetébõl. Idegenkedés, kisajátítási vagy kiközösítési törekvések, féltékenység és tudatlanság kísérte a pálya itthoni be- és elfogadását az 1956-os emigráció után. A - mint kiállításunkkal bizonyítani kívánjuk - minden szerteágazása ellenére érzékelhetõ kohéziót mutató életmû 1956 után Magyarországon talán a szombathelyi múzeum 1979-ben szervezett emlékkiállításától eltekintve, illusztrációs anyaggá, szemelvénnyé vált különbözõ mûvészeti csoportosulások és irányzatok történeti feldolgozásaiban, kiállításaiban, s ezek dokumentumaiban. Az itthoni hagyaték gondos kezekben ugyan, de feltáratlanul, a külföldön keletkezett mûvek elérhetetlen távolban, a jelentõsebb közgyûjteményekben néhány mûtárgy, - majdnem mindenütt raktárban. Ez volt a helyzet a legutóbbi idõkig, s ezek az életmû értékéhez méltatlan körülmények magyarázzak a rehabilitáció szükségességét. A lehetõséget ugyanerre több kedvezõ tényezõ egyidejûsége adta meg. Megélénkült a két világháború közötti idõszak mûvészettörténetének, ezen belül a baloldali tendenciáknak kutatása, s friss ismereteket, összefoglaló feldolgozást eredményezett az Európai Iskola idõszaka ambíciózus kutatóinak, György Péternek és Pataki Gábornak tevékenysége is. A feltáruló anyagban, az élesedõ, tisztuló képben markáns egyéniségként bukkant fel a sokat szereplõ, több pályatársra hatást gyakorló Bán Béla alakja. Az éledezõ itthoni figyelemmel egyidejûleg érlelõdött meg Bán Béla Izraelben élõ özvegyének és leányainak elhatározása is: a birtokukban lévõ hagyaték egy részét felajánlották a magyar államnak. Ezzel, a válogatott anyag hazatérésével lehetõvé vált a számvetés, a pálya hiteles rekonstrukciója. Kézenfekvõ volna.,hogy a tárgyilagos megítélés érdekében a dokumentatív teljességû, mennyiségileg is arányos bemutatást válasszuk a célként megjelölt rehabilitáció eszközéül. Azonban éppen a teljes életmû tanulmányozása, a korai szakaszok és az utolsó tizenöt év produkcióinak összevetése tette egyértelmûvé, hogy az 1949 és 1956 vége között mûvelt kincstári "szocreál"-t nem tekinthetjük másnak Bán Béla pályáján, mint törésnek, festõi hajlama és alkata elleni erõszaktételnek, az életmûben idegen testnek. Ez a hosszantartó és az egész életúton egyedül egzisztenciális sikerrel járó epizód - akár konformizmus, gyávaság, akár õszinte naív hit, elvi, világnézeti elkötelezettség motiválta - mindenképpen tragikus, a további pályára is következményekkel járó tévedésnek bizonyult. Eltagadni, szemérmesen agyonhallgatni nem kívánjuk, de szilárd meggyõzõdésünk, hogy anélkül és nem avval koherens Bán Béla oeuvreje. Meglehet a székesfehérvári múzeum példája nyomán még eljön az alkalom, amikor kórképet kell rajzolni a tételes "szocreál" bénító, tehetséget kioltó mechanizmusáról. Akkor, a tünetek közt be kell mutatni, hogy a század egyik legérzékenyebb vonalkultúrájú magyar mûvészéból miként lett egyidõre narratív, propagandasztikus, képileg igénytelen "demagogia pauperum"-ok megfogalmazója. Most azonban térjünk vissza az életmû hitünk szerinti szerves alakulataihoz. 
A család felajánlása s a magyar állam hajlandósága - a Mûvelõdésügyi Minisztérium és az anyagot befogadó két közgyûjtemény, a pécsi és a szombathelyi múzeum kötelezettségvállalása - nyomán jött létre az a helyzet, hogy Bán Béla Izraelben található hagyatékát magyar mûvészettörténész múzeológus végre tüzetesen áttanulmányozhatta, s az itthoni, részben lappangó mûvekrõl, dokumentumokról rendelkezésre álló szórványos ismereteket kiegészíthette. Egy töredékében fennmaradt mozaik hiányzó részletei, kockái kerültek elõ a Tel Aviv melletti Rishon Ie Zionban órzött hatalmas mappákból. Magyarországon senki sem tudta, - vagy senki sem tartotta fontosnak a kutatókkal közölni -, hogy Bán Béla 1956-ban 1949 elõtti életmûvének javát is magával vitte, tudatosan készülve az emigrációra. Ezt az anyagot, - szellemi, erkölcsi, mûvészi aranyfedezeteként óceánokon és kontinenseken át menekítette magával a család. A felfedezés izgalmával járó helyszíni kutatás során már kezdett összeállni virtuálisan az a kép, amit kiállításunk bemutatni kíván. Elõkerültek Magyarországon ismert festmények vázlatai, elõtanulmányai, és fordítva, eddig önálló grafikának hitt itthoni rajzokról derült ki, hogy egy-egy kompozíció alakításának közbülsõ fázisai, s a végeredmény épp Izraelben található. Felbukkantak dokumentumokból, kiállítások egykori fotóiról ismert, rég elveszettnek hitt mûvek. Napvilágra kerültek az életmûnek olyan elemei, melyekrõl a kutatónak csak szóbeszédek szintjén volt tudomása: az Európai Iskola kiállításairól azonosításra alkalmas dokumentáció ugyanis alig készült, s e korszak nonfiguratív Bán-festményei a mai kutató számára hozzáférhetetlenek voltak. Feltárultak olyan összefüggések egyidejû, párhuzamosan haladó és bizonyos pontokon érintkezõ más festõi életmûvekkel- például Ámos ImrééveI - amelyekkel eddigi ismereteink alapján nem hozhattuk kapcsolatba Bán Béla tevékenységét. És végül színrõl színre láthatóvá váltak az 1956-tól 1972-ig Franciaországban, Argentínában és Izraelben készült munkák, melyekbõl eddig néhány dián, reprodukción kívül mást nem ismerhettünk. A hatalmas mennyiségû, döntõ többségében igen pontosan, - napra - datált anyagból egy olyan alkotó személye rekonstruálható, akinek számára a mûvészet nem annyira program, mint inkább életmód. A rajzolás, festés egzisztenciális mozzanatoktól jószerével független, úgyszólván vegetatív szükséglet volt Bán Béla számára. Természetesen programok elemei, programszerûen érvényesülõ felfogásbeli vonulatok felismerhetõk az oeuvre-ben, ahogy felmerül a külsõ programokkal való azonosulás problémája is; egészen más eredménnyel a harmincas, mint az ötvenes években. A magyarországi és az izraeli hagyaték együttes vizsgálatából meggyõzõ erõvel bontakoznak ki egy olyan festõi, méginkább grafikus alkat sajátosságai, melynek programoktól, megrendelésektõl független produkcióiban határozott egyéni stílus jegyei ismerhetõk fel. Bán Bélát a kezdetektõl utolsó rajzaiig leginkább az emberi alak foglalkoztatta. Ránk maradt munkáinak döntõ többségén a szenvedély, a küzdelem, a szenvedés, a szexualitás viszonylataiba helyezett emberi formák tûnnek fel. Néhány korai, némiképp bauhausos ihletésû, finoman proporcionált szén-akttól, és a tanulmány igényû tárgyias lejegyzésektõl eltekintve erõteljesen túlzott, lendületes, expresszív formákból épülnek ezek a figurális kompozíciók, legyenek elegáns akt-krokik, elbeszélõ jellegû illusztrációk vagy a Hamvas Béla - Kemény Katalin által találóan Magna Mater típusúnak nevezett, duzzadó idomú, monumentális nõábrázolások. Az idill, a harmónia, a klasszikus mediterrán szépségeszmény úgyszólván ismeretlen ebben a világban. A pihenõ, fekvõ alakokban is vibráló indulatok, eruptív feszültségek halmozódnak. A biztos kéz, az egzakt rajz ellenére töredezettség, tépettség jellemzi a figurákat, de ez a Bokros Birman-féle errodált expresszivitásra csak a "sebedet mindig elvakartad" közös józsef Attila-i attitûdjében emlékeztet. A tematikus vezérmotívumként érvényesülõ férfi-nõ kapcsolatból Bán Béla világában hiányoznak a gyengédség és a konszonancia elemei. A szerelem e felfogásban ellentétes erõk küzdelme, az együttlét "héja-nász"-szerû, a szeretkezés többnyire brutális birtokbavétel. Ebben a zaklatott viszonyban a nõ hol áldozat, hol uralkodó õsanya, a férfi gyakran merénylõ, erõszaktevõ, "condottieri". Az emberi alak iránti szenvedélyes, majdnem kizárólagos érdeklõdés a többször tetten érhetõ antropomorfizáló törekvésben is megnyilvánul. Az ovidiusi metamorfózisnak korai és késõi példái egyaránt fellelhetõk az életmûben. ("Virágember"-kompozíciók 1940-bõl vagy az összefonódó férfit és nõt idézõ "Gö- csörtös fák" címû 1969-es Iap.) 
A félelem, a szorongás, a szenvedés autentikus címekben is felismerhetõ elemeinek gyakori megjelenését (Elkínozva, Kimeredt szemû, Fûrésszel kivégzõk, Nyomás alatt, Felakasztott) korábbi ismereteink alapján hajlamosak lettünk volna közvetlenül a háborús elõérzet, a személyes fenyegetettség körülményeinek tulajdonítani. A teljes életmû áttekintése viszont rávilágít arra, hogy Bán világlátásának a kiszolgáltatottság érzése, az erõszaktól való rettegés, a démoni, a tragikus felmutatása mindvégig meghatározó mozzanatai. A feldolgozás módja azonban más, mint a hasonlóan érzõ de sokkal inkább elszenvedõ attitûddel - és sorssal - megvert Ámos Imréé. Bán egy-egy arckifejezésbe, lárvaszerû maszkba sûríti döbbenetét (s ebben Vajdával és Anna Margittal is rokon) vagy egyszerû, de dramaturgiailag megépített kompozíciókat készít e témából. Ámos több jelentésréteget hordozó apokaliptikus vízióinak izzását nem érik el ezek a lapok. Tanulságos összevetést kínálnak e vonatkozásban Bán most megismert itthoni és oroszországi, ukrajnai munkaszolgálatos vázlatlapjai, jegyzettömbjei is. Ebben az anyagban konszolidált, nagyon módszeres és nagyon invenciózus képtervekkel, brilliáns vonalú, pontos jegyzetekkel, néha megrendítõen érzékeny rajzzal találkozunk, de - visszatérve egyik elõzõ tételünkre - nem érzékelhetjük az összefüggõ programot, amely Ámos szimbólumokkal terhes, szürreális vízióit ötvözi eggyé például a szolnoki vázlatkönyvben. E ponton Bán Béla munkásságának egy metodikai sajátosságára is rá kell mutatnunk. Annak ellenére, hogy kijelentettük, Bán életmûve nem valaminõ immanens program valóra váltása, hanem a számára legfontosabb lételem mindenek fölötti és minden körülmények közötti mûvelése útján épül, világosan kell látnunk, hogy eljárásaiban ritka tudatosságú és módszerességû alkotóval állunk szemben. Bán festményeinek végsõ megfogalmazását igen szigorú, többlépcsõs elõkészület elõzte meg. Az ötletet rögzítõ parányi vázlat, az ezt tovább fejlesztõ kisméretû, de komplett grafikai lap, sokszor ennek színes változatai, majd nagyméretû szén, kréta, olykor pasztellel kombinált kompozíciók, s végül az olajfestmény a szokásos állomások. Nem egy esetben ugyanannak a képtémának hat-hét különbözõ fokokozatú megoldását sikerült azonosítanunk a magyarországi és az izraeli anyag ismeretében. E "lépcsõfokoknak" majd mindegyike a befejezettség, az önállóság képi igényével lép fel, és bír is ezzel az erõvel. Talán épp ez az aggályos, szinte energiapazarló metódus az oka, hogy néha a véglegesnek szánt megoldásból elvész a frissesség, a rátalálás izgalma, s az olajkép fáradtabb, mint az elõzmények. 
Az eddig elmondottak jó része érvényes az 1956-os emigrációtól kezdõdõ késõi pályaszakaszra is. Mielõtt azonban ezt külön jellemeznénk, vissza kell térnünk az ötvenes évek kitérõjének és a hozzá valamint a belõle kivezetõ átmeneteknek kérdéséhez. A fordulat ugyanis nem egyik napról a másikra következett be, hanem egy viszonylag elhúzódó folyamat eredményeképpen, bár a következmény ennek ellenére is tökéletesen szervetlen és természetellenes. 1948-ban a csapongó, helyenként már nonfiguratívvá váló képi nyelvet elõször egy még mindig elvont, transzponált de horizontális - vertikális tagolóelemek alkalmazásával megzabolázott, egyensúlyra törekvõ képépítési mód váltja fel. Ezután - bár még õriz némi invenciót - mindjobban kiszikkad a rajz, merevvé válik a kompozíció, s lassan bekövetkezik az üres naturalizmus majd a napi politikai agitáció és illusztráció fejezete. 1950-re a fordulat befejezõdik. 1956 körül is érzékelhetõ egy oldódási folyamat. Az erõteljesen aktualizált, politikai téma mind lendületesebb rajzban ölt teret, a zsibbadt vonalba lassan visszatér az élet. Azután 1957-tól, már Párizsban minden ott folytatódik, ahol 1948-ban abbamaradt. A helytõl, idõtõl, konkrét személyektõl független általános téma újból az emberi figura, annak transzpozíciói, metamorfózisai. Teljesen logikus a válság, a kiábrándulás utáni szívós ragaszkodás a múlt felértékelõdött formáihoz. Épp ez a talán öntudatlan penitenciaként vállalt következetesség akadályozza Bán Bélát abban, hogy felismerje: a vérrel írt történelem hitelesítõ közegéból kiszakítva képi világa lassan anakronisztikussá válik. A hajdan oly hajlékony, képlékeny mûvészi alkat idõvel alkalmatlanná válik a változó külsõ hatások feldolgozására. Persze a részletek tekintetében Bán még meg tud újulni. Az 1939 körül Szentendrén megtalált módszert, a látvány formáinak színek és vonalak forgácsaira való széttördelését most átalakítja: a fragmentumok kaleidoszkópszerû szabályossággal állnak össze centrális vagy középtengelyes kompozíciókká. A sötét színû alapra készített pasztell sem új technikai lelemény az oeuvre-ben, mégis itt, a geometria rendezõ elvét már nem alkalmazó kompozíciókban tudja Bán Béla megteremteni késõi korszakának legönnállóbb eredményeit

1909. május 14-én született Budapesten 
1925-28 között az Iparmûvészeti Iskolában grafikát tanul Helbing Ferencnél 
1928-30 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa 
1934 a Szocialista Képzőművészek Csoportjának alapító tagja 
1938 a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjának "Kitüntetõ elismerését" kapja 
1939 nyarán Szentendrén együtt dolgozik Vajda Lajossal, Bálint Endrével, Szántó Piroskával 
1940,1942,1944 több hónapig munkaszolgálatos 
1942 a "Szabadság és a Nép" freskópályázat II. díja 
1943 A KUT tagja 
1944 első egyéni kiállítása a németek bevonulása miatt elmarad 
1946-48 az Európai Iskola tagja 
1947 párizsi ösztöndíj 
1948 a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium freskópályázatának III. díja 
1949 freskó a MÉMOSZ-székházban 
1950 Munkácsy-díj II. fokozat 
1951-56 a Képzőművészeti Főiskola tanára 
1953 Munkácsy díj I. fokozat 
1956-57 Franciaországban él 
1958-63 Argentínában él 
1963 véglegesen Izraelben telepszik le 
1965 a Tel-Avivi Képzőművészeti Főiskola tanára 
1966 Nordau-díj 
1972. február 6-án hunyt el Tel-Avivban. 
1979-1987 A szombathelyi emlékkiállítás után kapcsolat alakul ki Bán Béla családja és a magyar múzeumügy hivatalos képviselői között. 
1987 A család felajánlja a hagyatékot, megtörténik a válogatás, létrejönnek az ajándékozási szerződések. 
1988 167 műtárgy megérkezik Izraelbõl Magyarországra

Egyéni kiállítások:
1946. április 21-28. (Az Európai Iskola II. kiállítása) 
1947. március Bán Béla legújabb grafikái, Művészbolt (Az Európai Iskola XXI. kiállítása) 
1947. október 3-16. Galerie Creuze, Párizs (Bálint Endrével) 
1948. október 3-13. Magyar Képzőművészek Szabad Szervezete 
1955 Fényes Adolf Terem, Budapest
1957 Galerie Creuze, Párizs 
1958 Galeria Antigona, Bueros Aires
1958 Hebraica, Buenos Aires 
1960 Galeria Van Riel, Buenos Aires
1961 Galeria Van Riel, Buenos Aires 
1962 Galeria Galatea, Buenos Aires 
1965 Painters Association Pavilion, Tel-Aviv 
1968 Dugith Galeria, Tel-Aviv 
1968 Herzlia Museum, Tel-Aviv 
1979. július 20.- szeptember 16. Forradalmi Múzeum, Szombathely 
1988. november 4 – december 4. Pécsi Galéria
1989. április 13 – május 14. Budapest Kiállítóterem
1989 május 24 - június 26. Szombathelyi Képtár

Csoportos kiállítások: 
1935. május Szinyei Társaság X. Tavaszi Szalon 
1935 Magyar Írók, Mûvészek és Mûpártolók Egyesülete képzõmûvészeti kiállítása, Saskör 
1935 A Szocialista Képzõmûvészek Csoportjának grafikai kiállítása
1935 Magántisztviselõk Országos Szervezete 
1936. február - március KUT, Nemzeti Szalon 
1936 október Újrealisták, Tamás Galéria 
1937 május Szinyei Társaság XII. Tavaszi Szalon, Nem- zeti Szalon 
1938 Szinyei Társaság XIII. Tavaszi Szalon, Ernst Múzeum 
1938 Mai Fiatalok, Tamás Galéria 
1938 október 16.- november 2. Modern képzõmûvészek Budapestról, Kumlinin Taidesalonki, Helsinki 
1939 április Szinyei Társaság XIV. Tavaszi Szalon, Nemzeti Szalon 
1940 február - március "Magyarország a képzõmûvészet- ben" III. kiállítása, Nemzeti Szalon 
1940 április Új magyar akvarellek, Tamás Galéria 
1941 október 12 - 26. Szocialista képzõmûvészek kiállítása, Magántisztviselõk Országos Szervezete 
1941 december Szocialista képzõmûvészek kiállítása, SZDP VIII. ker. pártszervezet
1942 január OMIKE képzõmûvészeti kiállítása 
1942 március - április "Szabadság és a Nép", Vasmunkás Székház 
1942 november KUT, Nemzeti Szalon 
1943 április OMIKE képzõmûvészeti kiállítása 
1943 október KUT, Nemzeti Szalon 
1944 január - február Téli Tárlat, Nemzeti Szalon 
1944 február - március  OMIKE téli kiállítása, Budai Izraelita Nõegylet 
1944 február - március "Új romantika", Tamás Galéria 
1945 május Szocialista és munkás képzõmûvészek tavaszi kiállítása, Ernst Múzeum 
1945 május Munkás kultúrszövetség kiállítása, Városház u.4. 
1945 május Szabad nép - szabad mûvészet, Anonymus Irodalmi és Mûvészeti Intézet 
1946 március 10 - 25. az Európai Iskola 1. kiállítása, MNDSZ  V. ker. szervezete 
1946 július "A magyar képzõmûvészetért" 1. kiállítása,  Ernst Múzeum 
1946 december Fiatal magyar képzõmûvészek, Fõvárosi Képtár 
1946 december Budapesti és pécsi képzõmûvészek együttes csoportkiállítása, Pécs 
1947 január Magyar mûvészhetek reprezentatív képzõmûvészeti kiállítása, Ernst Múzeum 
1947 február 2. Az Európai Iskola 1. klinikai (XII.) kiállítása, Rusznyák-klinika
1947 február 23. Az Európai Iskola II. klinikai (XIII.) kiállítása, Horányi-klinika 
1947 március 8. Az Európai Iskola III. klinikai (XIV.) kiállítása, Klinikai könyvtár 
1947 március "A mûvész két arca", Alkotás Mûvészház
1947 március A Fókusz Galéria II. kiállítása 
1947 március 16- április 6. II. Szabad Nemzeti Kiállítás, Fõvárosi Képtár 
1947 június az "Alkotás Mûvészház  XXXV. kiállítása 
1947 június - július Ötven mûvész kiállítása, Nemzeti Szalon
1947 július - augusztus  Exposition internationale du Surrealisme, Galerie Maeght, Párizs 
1947 október Képzõmûvészetünk a felszabadulás óta, Fõvárosi Képtár 
1948 január A magyar képzõmûvészet újabb irányai, Nemzeti Szalon 
1948 január A rézkarc mûvészete, Mûvész Galéria 
1948 január A magyar grafika 100 éve, Fõvárosi Képtár 
1948 április "A magyar valóság" , Fõvárosi Képtár 
1948 április Magyar grafikai kiállítás, Stockholm, Nemzeti Múzeum 
1948 június Új magyar képzõmûvészet. A Fõvárosi Képtár bányavidéki vándorkiállítása 
1948 június 90 mûvész kiállítása, Nemzeti Szalon 
1948 október 100 magyar mûvész, Fõvárosi Képtár 
1948 december 4 -14. "Közösségi mûvészet felé", Magyar Képzõmûvészek Szabadszervezete 
1949 március A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 30. évfordulója emlékkiállítás
1949 március Magyar-Szovjet Mûvelõdési Társaság budai csoportjának kiállítása 
1949 Magyar mûvészet 1800-tól, Szépmûvészeti Múzeum 
1950 I. Magyar Képzõmûvészeti Kiállítás, Mûcsarnok
1951 II. Magyar Képzõmûvészeti Kiállítás, Mûcsarnok 
1951 Magyar képzõmûvészeti Kiállítás, Moszkva 
1951 szeptember "Magyar katona a szabadságért", Fõvárosi Képtár
1951 október Szentendrei mûvésztelep kiállítása, Szentendre
1952 Tavaszi Tárlat, Mûcsarnok 
1952 III. Magyar Képzõmûvészeti Kiállítás, Mûcsarnok 
1952 a II. Magyar Képzõmûvészeti Kiállítás vázlatainak kiállítása, Hódmezõvásárhely, Székesfehérvár 
1952 október Szentendrei festõk II. kiállítása, Szentendre 
1953 IV. Magyar Képzõmûvészeti Kiállítás, Mûcsarnok 
1953 Szentendrei festõk III. kiállítása, Ferenczy Múzeum, Szentendre 
1954 V. Magyar Képzõmûvészeti Kiállítás, Mûcsarnok 
1955 Képzõmûvészetünk 10 éve, Mûcsarnok, 
1955 VI. Magyar Képzõmûvészeti Kiállítás, Mûcsarnok 
1955 I. Miskolci Országos Képzömûvészeti kiállítás, Herman Ottó Múzeum, Miskolc 
1956 Mai magyar festõmûvészet, Fõvárosi Képtár (Új Magyar Képtár) 
1956 a Szentendrei Mûvésztelep jubiláris kiállítása, Szentendre 
1956 a Zsennyei mûvésztelep kiállítása, Szombathely 
1956 Pécs-baranyai országos képzõmûvészeti kiállítás, Pécs 
1960. Primera exposición international de arte moderna Argentína, Buenos Aires 
1962 "Szabadság és a Nép" Csók István Galéria 
1964 Szocialista Képzõmûvészek Csoportja, Magyar Nemzeti Galéria 
1964 Exhibition Painting and Sculpture, Galerie Hadani, Tel-Aviv 
1965 Magyar képzõmûvészek a fasizmus ellen, Magyar Nemzeti Galéria 
1967 Nyolc mûvész kiállítása, Painters Association Pavilion, Tel-Aviv 
1973 szeptember 16 - december 31. Európai Iskola, Csók István Képtár, Székesfehérvár 
1977 október 16 - december  31. Magyar mûvészet 1945-49. Csók István Képtár. Székesfehérvár 
1977 Újrealisták,  Forradalmi Múzeum, Szombathely 
1981 október 25 - 1982  január 31. "Az ötvenes évek", Csók István Képtár. Székesfehérvár 
1984 Az (ismeretlen) Európai Iskola. Budapest Kiállitóterem 
2002 május 30- július 3. Elfeledett évtized - a 40-es évek, Ernst Múzeum, Budapest

Válogatott bibliográfia:
Ny. K. I.: Öregek és fiatalok, A Reggel, 1936. okt. 5. 
Bán Béla: Derkovits Gyula fametszetei, Szocializmus, 1936/6. 397-398. 
Bán Béla: A kiállítási szezon nyitánya, Szocializmus, 1936/12. 607-608. 
Gogolák Lajos: Három kiállítás; Magyar Nemzet 1941. okt. 24. . 
Kiss Pál: a formáról. Elmondta Bán Béla kiállításán. Bán Béla rajzaival Bp. Mûvészbolt, 1946. 
Hamvas Béla-Kemény Katalin: Forradalom a mûvészetben. 
Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon Bp. é.n. (1947), 63-66. 
Pogány Ö. Gábor: A magyar festészet forradalmárai, Bp. 1947., 98. 
(sz.s.): Három kiállítás, Népszava, 1947. febr. 5. 
Bán Béla kiállítása, Szabad Szó, 1947. febr. 6. 
Vitéz Mihály: Képek a szerelem szerkezetérõ1, Új Szántás 1947/2. 114. 
Berend Ilona: Kiállítások, Színház, 1947. febr .19 .-25. 
Különös kortársak, Színház, 1947. júl. 15. -22. 
Bán Béla: vándorúton a festõk Párizsban, Szabad Mûvészet, 1947/6-7., 110.
Vargha Balázs: Új feladatok, Szabad Mûvészet, 1948/7- 8. 256-266.
Sós Endre: Régi és új képek, Népszava, 1948. okt. 5. 
F. A. E.: Bán Béla gyûjteményes kiállítása, Szabad Nép, 1948. okt. 7. 
Nagy Tibor: Bán Béla, Kis Újság, 1948. okt. 22. 
Rabinovszky Máriusz: Bán Béla képei, Szabad Mûvészet, 1948/10., 322. 
Rabinovszky Máriusz: budapesti kiállítások - Bán Béla, Magyar Mûvészet 1949/1., 39. 
I. M.: A képnek igaznak kell lenni, rajzban és színben is, Világosság, 1949. márc. 24. 
Sós Endre: Bán Béla útja az absztrakt festészet csõdjétõl a szocialista realizmusig, Magyar Nemzet 1950.jún. 25. 
K. E.: a kép címe: Kónyi elvtárs, a Ganz Villamossági Gyár sztahanovistája, Magyar Nemzet, 1950. aug. 2. 
(g.m.): Vázlatkönyv, Független Magyarország, 1951. okt. 29. 
Bán Béla: A munkásmozgalom új tematikája mûvészetünkben, Szabad Mûvészet, 1954/2. , 50-56. 
Bán Béla: A posztimpresszionizmus mai képzõmûvészetünkben, Szabad Mûvészet, 1954/4. 188-191. 
Bolgár Kálmán: Bán Béla kiállítása, Szabad Mûvészet, 1955/4.190-191. 
H. A. P.: Béla Bán, La Prensa (Buenos Aires) 1960. máj. 16. 
H. A. P.: Oleos de Béla Bán, La Prensa, 1961. aug. 22. 
-n: Egy nagy mûvésszel gazdagodtunk, Új Kelet 1963. máj. 5.
m.g.: Bán Béla az Izraeli Festõk és Szobrászok Alcharizi utcai otthonában, Új K.elet,- 1965. április 18. 
Dr. Kunda Andor: Bán Béla, A Hét (Tel-Aviv) 1967. december 21. 
R. B.: Bela Ban, The jerusalem Post Magazine, 1968. november 8. 
Bodri Ferenc: Bán Béla, Mûvészet, 1972/5. 
D.I.: Képzõmûvészet, Vigilia, 1972/6. 
Várkonyi György: Bán Béla emlékkiállítása a Forradalmi Múzeumban, Vas Népe, 1979. szeptember 2