Litkei József

1924 - 1988

Életrajz

 

Jászberényben járt iskolába, itt szerezte első oklevelét a Tanítóképzőben.
A Magyar Képzőművészeti Főiskolát Bernáth Aurél, Bencze László, Pór Bertalan növendékeként befejezve 1951-tõl kiállító művész. Még ebben az évben az Iparművészeti Főiskola alakrajz tanára lett. Innen ment nyugdíjba 1984-ben. Kiváló tanár volt, alkotóművészek sorát indította el.
Ő maga is tevékenyen és sokoldalúan részt vett a művészeti életben. Állandóan szerepelt a nagy Nemzeti Kiállításon és az Egri Akvarell Biennálékon, ahol több ízben nyert első díjat. A tanítás mellett elmélyülten foglalkozott különböző szakmai témákkal, technikai problémákkal: nagyméretű akvarellek, gobelin, üvegablak, mozaik, majd bőr kompozíciók - mindegyiket élete végéig magas színvonalon művelte. 
A 70-es évek elején nagy energiával fáradozott azon, hogy a szita technikát felélessze tetszhalálából. Nagyméretű, míves lapjaiból a Műcsarnokban rendezett 1977. évi kiállításán összegezte e téren megvalósult törekvéseit. 

Önálló kiállítások:
1955 Nagy Balogh Alkotóközösség
1962 Jászberény, Tanítóképző
1963 Rákosliget
1964 Fényes Adolf Terem, Budapest
1965 Jászberény, Tanítóképző
1967 Jászberény, Tanítóképző
1977 Műcsarnok, Budapest
1978 Pataky Művelődési Központ, Budapest
1979 Jászberény, Tanítóképző
1984 Jászberény, Tanítóképző
1987 Vác
1989 Jászberény, Tanítóképző Jubileumi kiállítás (posztumusz)

Fontosabb csoportos kiállítások:
VIT kiállítások (II. díj)
Svájc (1962)
MOM (1972)
BM Központi Klub (1976)
Pataky Művelõdési Központ (1978, 1983)
London (1980)
Szolnok, Szekszárd (1980)
Egri Akvarell Biennálék
Átrium Hyatt (1984)
Pori (1986)
Mohács, (1986)
Csepeli Iskola Galéria (1986)
Dél-Pesti Kultúrális Napok (1987)
Pécs, Újszilvás (1987)

Ösztöndíjak:
Szovjetúnió, Románia, Csehszlovákia, NDK, Olaszország, NSZK

Kitüntetések:
Munka Érdemrend arany fokozata
Oktatásügy Kíváló Dolgozója