1950-1957: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Domanovszky Endre, Kmetty János, Fónyi Géza.
1960-1963: Derkovits-ösztöndíj;
1963: a Római Magyar Akadémia ösztöndíja;
1964-1965: a londoni Grosvenor Gallery tagja;
1965-1975: a Művészeti Alap szaklektora;
1966-1969: a Kilencek művészcsoport tagja;
1968: Munkácsy-díj;
1968-1989: a tokiói Gesoko Galéria tagja;
1990: a kaohsziungi Wang's Galéria (Tajvan) tagja;
1994-1996 között megjelenik saját kiadású albumkatalógusa 3 füzetben;
1996-ban a Magyar Művészeti Műhely alapító tagja, ill. elnöke.
Tanulmányúton járt több kelet- és nyugat-európai országban. Budapesten él. Tapasztalatainak és élményeinek képpé formálásával ~ a világ spirituális megközelítését célozza meg, s ezért olyan összetett képi struktúrákat keres, amelyekben az ábrázolt jelenség egyszerre tükre a valóságnak és a valóságfelettinek. E képi többszólamúságot egyfelől a motívumok gondolati indítékú - a kifejezés érdekében eszközölt - expresszív átírásával éri el, másfelől a színekben rejlő "hanghatások" sajátos kiaknázásával. A stilizáció során a képi elemek új jelentést kapnak, emberi minőségek, erkölcsi és szellemi értékek hordozói lesznek, felszínre hozva ekként az ábrázolt jelenség - táj, csendélet, portré és alakos kompozíció - spirituális aspektusait. A kolorit feladata ebben a konstrukcióban a kifejezés intenzitásának elmélyítése. ~ a színt a motívum anyagi részének tekinti, azaz médiumként értelmezi, s pasztózusan, plasztikai hatásokat keltő energikus ecsetkezeléssel viszi fel a vászonra, tudatosan építve az ún. szimultán kontrasztokra is. Képein az áradó, szétterjedő kolorit színes szubsztrátummá áll össze, amelyben a képi elemek feloldódnak, egymásra és egymásba tolódnak, s virtuális szerkezeteket, formákat és alakzatokat képezve, matériájává lesznek annak is, amit kifejeznek a létezés metafizikai - tér-, idő-, forma- és színdimenziókban megnyilatkozó - formáinak.