Székács Zoltán, Id.

1921 - 1983

Életrajz

Id. Székács Zoltán Hejőcsabán (Miskolc) született 1921-ben. A miskolci   Lévay József Református Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 
1940-től 1945-ig a Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István növendéke volt, akinek személyében olyan mester állt mögötte, aki az egyik leghaladóbb szellemű, egyben legkulturáltabb felkészülési lehetőséget jelentette. Az utolsó évben Varga Nándor Lajos tanársegédje volt a grafikai tanszéken. 1942-tôl kezdve rendszeresen állított ki Budapesten és vidéken egyaránt, már főiskolás korában részt vett a fővárosban és Rimaszombaton rendezett tárlatokon, ahol Nagybányán és Felsőbalogon festett képeivel szerepelt.
1955-1960 között a Vörösberényi-művészcsoport tagjaként a Balaton mellett dolgozott.  1960-tól a Dunakanyar témája érdekelte, a Nagymarosi művésztelepen fogalmazta képekké a Dunakanyar tájélményeit. 1968-tól érdeklődési köre az Alföldi táj felé fordult. Ettől kezdve haláláig rendszeresen dolgozott a Kecskeméti Művésztelepen. Különösen megragadta a mártélyi holt Tisza látványa, számos olajképe és aquarellje tanúskodik szuggesztív élményeiről.
Műveiben a szín-élmény őszinte visszaadásával, a jellemző és tipikus rajz finom hangsúlyával, a motívum tömegének, arányainak gondos mérlegelésével egyszerű előadásmódra, érzékletes látványfestésre törekedett. Ez a törekvés azonban már kezdettől fogva párosult vehemens festői indulataival, kitörésre kész alkotó ambicióival, ami képeit festőileg és érzelmileg telítettebbé tette. Szerette a technikák váltogatását, szívesen festett aquarell, gouache, pasztell és olajképeket. Képeihez a helyszínen sok vázlatot készített.
„Festészetem természetelvû, nem szakadok el a valóságtól, míg belsô látásom segítségével átírom azt. Szeretném a szépet, az igazat és az emberit kifejezni” - vallotta önmagáról a mûvész 1982-ben, utolsó kiállításának katalógusában.
Tanulmányúton járt 1962-ben Olaszországban, 1963-ban Lengyelországban, 1964-ben Csehszlovákiában, 1965-ben Németországban.

Önálló kiállításai: 
1961 Budapest
1965 Budapest
1965 Hamburg
1971 Nagykanizsa
1975 Zalaegerszeg
1979 Miskolc
1982 Salgótarján.