Virtuartnet

DRÉGELY  LÁSZLÓ (Pécs 1932 - Budapest 1990)

   26 évesen

Drégely László alkotásaiból több emlékkiállítást láthattak a látogatók a VirtuArtNet portálon a kétezres évek elején. Ezek a kiállítások egy-egy műfaj – festmények, grafikák, plasztikai munkák – köré szerveződtek. A mostani kiállítássorozat időrendbe szedve igyekszik átfogó képet adni Drégely László munkásságáról.

A virtuális tárlattal nemcsak a 85 éve született művész előtt tisztelgünk, hanem felesége, Witz Éva emlékének is, akitől 5 éve vettünk búcsút.

Azt szokták mondani, hogy egy sikeres férfi mögött mindig áll egy asszony is. Witz Éva nemcsak Drégely életében állt szorosan és támogatón férje mellett, hanem annak 27 éve bekövetkezett halálát követően is minden erejével arra törekedett, hogy férje munkásságát ne fedje a „feledés homálya”. Ennek egyik fontos állomása volt a 10 éve Wehner Tibor avatott tollából született „Szárnyas idő” című könyv gazdag képanyaggal illusztrálva. Másik kiemelkedő esemény volt 2010-ben Pécsett (Drégely szülővárosában – az Európa Kulturális Fővárosa program keretében) rendezett életműkiállítás. „Az idő fogságában” címmel rendezett tárlat a Vasváry Házban kapott helyet.

Drégely László művészete elválaszthatatlan személyes sorsától és attól a kortól, amely körülvette.  Körner Éva – Drégely László művészetének kiváló ismerője - „Drégely” című könyvében (Budapest, 1972) így írt:

„Drégely személyes sorsa ábrázolásában az emberi sors alapvető szituációi jelennek meg, a maga sorsáról vall, azt vallatja és ugyanakkor az emberi sors titkait feszegeti. Merészen néz szembe a tragikus helyzetekkel, melynek ő maga a hőse – és a tragédia műfaj klasszikus törvénye szerint ő, az ő művészete is katarzist vált ki a nézőből.”

A mostani kiállítás Drégely László útkeresésének, művészi kibontakozásának kezdeteit fémjelző alkotásokat igyekszik bemutatni:  1953 és 1963 között járunk.

Drégely László 1951-től az Iparművészeti Főiskola díszlettervezői szakán tanul. Tanárai a főiskolán: Litkei József alakrajz, akvarell, Oláh Gusztáv, Varga Mátyás díszlettervezés, Köpeczi Boócz István szcenika, Csemegi József, László Gyula művészettörténet, Hubay Miklós irodalomtörténet.

Itt ismerkedik meg Witz Évával, aki a főiskola jelmeztervezői szakának hallgatója. Az ismeretségből szerelem, a szerelemből házasság lesz. Az egyetem rektora 1953-ban az egyházi esküvőt nem tudta „megemészteni” , inkább „kiköpte”: Drégely Lászlót „alkalmatlanság” címén eltávolította a főiskoláról. Witz Éván, aki utolsó éves és egyúttal kitűnő tanuló is volt, nem talált fogást.

    Witz Éva az ötvenes évek végén

Drégelynek a főiskoláról történő eltávolítása  életre szóló csalódás maradt. A házaspár nagyon nehéz anyagi helyzetbe került, Éva ösztöndíjából és Drégely alkalmi, és többnyire feketén vállalt munkáiból  éltek. Egy gombkészítőnél gombot festett, mások neve alatt plakátokat, lemezborítókat tervezett. Egy éves katonai szolgálatot követően – 1954-től - a szolnoki Szigligeti Színház díszletfestője lesz.

1954 jelentős állomás Drégely életében: ekkor mutatkozik meg először nyilvánosan egy csoportos kiállításon a Fészek Klubban. (Az itt kiállított „Fej” című kép virtuális tárlatunkban látható.)

1955-ben visszajön Budapestre. Az ezt követő időszak meghatározó fontosságú lesz életében; Wehner Tibor „Szárnyas idő” című könyvében erről így ír:

 „Ebben a roppant nehéz periódusban Gadányi Jenő szakmai tanácsai segítették, másfelől Bálint Endre, Jakovits József és Vajda Júlia barátsága adott számára biztonságot. Külön kell szólnunk Vajda Júlia festőművészről, Vajda Lajos özvegyéről, aki ekkor már a szobrász Jakovits József felesége, s aki megbízást adott a szélesebb körben még teljesen ismeretlen Drégely Lászlónak a budapesti Rottenbiller utcai otthonukban őrzött Vajda hagyaték rendezésére. Vajda Júlia és férje befogadták, anyagilag is segítették, szeretettel vették körül. Ez a találkozás a kezdő festő számára meghatározó jelentőségű volt: a Vajda Lajos -életmű beható tanulmányozása, a vajdai képalkotó szemlélet korszerűsége, a szentendrei mester művészetében megragadott furcsa szépségek és megrendítő rútságok nem hagyták érintetlenül a fiatal festő látásmódját.”

Más hozadéka is volt ennek a kapcsolatnak. A Vajda- Jakovits  házaspár barátsága mellett ismeretséget kötött Németh Lajos művészettörténésszel, aki a későbbiekben is támogatta Drégely kiállítási szándékait, s több írásában is méltatta a fiatal művész munkásságát. Bálint Endre -aki ezidőben a Vajda- Jakovits  házaspár lakásában lakott – bizalmába és barátságába fogadta a fiatal festőt, s ez a szoros barátság Bálint haláláig fennállt.

1957 újabb változást hozott Drégely László életében: Kézdi Lóránt segítségével az akkor alakuló Magyar Televízió díszlettervező műhelyébe kerül előbb szerződéses, majd 1958-tól állandó munkatársként. Hatalmas energiával veti bele magát az új médium nyújtotta művészi kihívások megoldásába, amit a későbbiekben film és színházi előadások díszletterveinek készítése is követ. Bereczky Loránd így méltatta munkásságát.

„Díszlettervei alapján Drégely Lászlót joggal tekinthetjük a magyar díszlettervezés egyik jelentős mesterének, olyan alkotónak, aki a tradíció vállalása mellett az újítás szellemiségét megértve és feldolgozva alkotott. Nagyon izgalmas az e területen végzett munkáiban az a hihetetlen szakmai érzékenység, ahogy a technikai kötöttségeket volt képes kezelni, és az a következetes műértelmezői magatartás, amelynek alapján egy-egy tv-játéknak vagy színházi produkciónak a maga vizuális eszközeivel úgy alakította ki a keretét, hogy mindig az eredeti mű szolgálatát tartotta fontosnak.” (Bevezető - Wehner Tibor Szárnyas idő” , 2010)

A Magyar Televízióban végzett díszlettervezői munkája mellett 1960-tól már a színházak is foglalkoztatják. Elsőként Kecskeméten a Katona József Színház Bál a Savoyban című előadásának díszleteit tervezi meg, 1961-ben a budapesti Bartók Terem öt előadásában -,  1962-ben a Bartók Terem egy előadása mellett a Petőfi Színház két -, az Ódry Színpad és a Vígszínház egy-egy előadásában is díszlettervezőként közreműködik. (Forrás: Színházi adattár)

Eközben, otthon a műtermében éjszakába nyúlóan dolgozik festményein, grafikáin. Monotípiái, kollázsai még mutatják a „vajdai” hatást, de már megjelenik és erősödik a „drégelyi” szimbólum- és jelképrendszer is. Körner Éva erről így írt a már idézett könyvében:

„Jelkép- és parabolarendszere oly mélyről jövő és kényszerű, hogy festői alkalmazásuk legkülönbözőbb ’korszakaiban’ is azonos marad….a szem, a szárny, az óra, a gyertya, a férfi-nő kettős egységű alakja, ezek ősi jelképek.”

1960-ban részt vesz a Vásárhelyi őszi tárlaton grafikáival. (Végh János: Grafikai munkák a Vásárhelyi Őszi Tárlaton, Csongrádmegyei Hírlap, 1960.október 20.)

Első önálló kiállítása 1962-ben a Derkovits Teremben kerül megrendezésre. A katalógust Németh Lajos művészettörténész írja és szerkeszti, a megnyitó beszédet az 1960-ban elhunyt mester, Gadányi Jenő özvegye tartja. A kiállításról több recenzió jelenik meg: Artner Tivadar az Élet is Irodalomban („Drégely László” 1962/45) és az Esti Hírlapban is reflektál a kiállításra („Modern képek között”, 1962. október 13.). Havas Lujza a Népszavában, Illés Jenő a Film Színház Muzsikában méltatja a tárlatot, de a Magyar Nemzet és a Művészet című folyóirat is foglalkozik a kiállítással. (Forrás: Radnai József: Drégely László bibliográfia I. )

Az 1962-es kiállítás nemcsak azért jelentős, mert az első önálló megmutatkozás, hanem azért is, mert Drégely László ezt követően már a megtalált saját útján indul tovább. Ez a saját út – később látni fogjuk – szintén tele lesz kísérletezésekkel, új kifejezési formák kutatásával, különböző anyagok és technikák alkalmazásával,  miközben szimbólumrendszere élete végéig megmarad.

Virtuális kiállítás-sorozatunk ezen első részében a pályakezdő fiatal művész alkotásaival ismerkedhetnek meg. Jó szórakozást kívánok hozzá!

Gábor Ágnes