1953-ban születtem.
Apám Vertel József bélyegtervező grafikusművész. Olyan családban születtem, ahol természetes volt, hogy gondolatainkat, érzéseinket rajzban fogalmazzuk meg. A vizualitás, mint kifejezési eszköz alapelememmé vált.
A budapesti Művészeti Szakközépiskolában ismerkedtem meg az agyaggal, és szerelmesedtem bele egy életre. Az agyag, ami egy képlékeny, könnyen formálható "föld", ha belelépek megőrzi lenyomatom, de a másik pillanatban már a következő hatás nyomait őrzi. Ez, ha tűzbe tesszük, megmerevedik és az örökké változó pillanatot megőrzi, állandóvá teszi.
A kerámia nem más, mint ismerkedés az őserőkkel, a földdel, a tűzzel. Ez nagyon izgalmas játék. Minél többet ismerek belőle, jövök rá, milyen keveset tudok róla.
Én elsősorban figurális kerámiát csinálok. Az ember érdekel, kapcsolatai, viszonya önmagához, a másik emberhez, a világhoz. Tanulmányaim során a tanulmány rajzolás mellett szociófotózással is foglalkoztam. Ez nagyon fontos volt számomra egy-egy konkrét helyzetben való elmélyülésben, a megismerésben.
Engem mindig izgatott a tűz megismerése. Ma egy városi keramikus leginkább elektromos kemencét használ, amelyben egy izzószál hevíti fel a kerámiát egy zárt térben, és én csak a már kihűlt darabot veszem ki a kemencéből. Ez egy steril dolog, a végtermék, a mázak viselkedése elég pontosan kiszámítható, előre tervezhető.
Ennél sokkal izgalmasabb, ha a tűz valóban jelen van az égetésnél - füstjével, hamujával, kormával, kiszámíthatatlanságával.
Ha fával hevítünk fel egy kemenceteret, a benne lévő kerámiát átjárják a lángnyelvek, lecsapódik a korom és olyan lesz egy-egy figura, mint a szép, ropogós barnára sült kenyér.
Ha az izzó tárgyat kiveszem és faforgáccsal kevert homokkal takarom be, akkor a faforgács meggyullad, a homok viszont elfojtja az égést és füstölni kezd. Befüstöli a tárgyat, pl. egy madarat, amit beletettem. Attól függően, hogy mennyi füst éri, hol feketébb, hol szürkébb lesz. A rajta lévő festék is e szerint változik és ezer arcot mutat, mindig mást és mást, előre nem kiszámíthatót. Ez olyan, mintha a lelkét, itt a füstben kapná meg a tárgy.
A tűznek és a földnek ezekbe a titkaiba szerelmesedtem bele, amelyek sose megismerhetőek, csak ismerkedni lehet velük, titkaik végtelenek.
A technikáról
Félporcelánt, porcelánt, magastűzű samotos agyagot használok. 1100 -1300 Celsius fokon égetem ki tárgyaimat. Ezen a hőfokon már annyira tömörödik az agyag, hogy elveszíti vízáteresztő képességét, így fagyállóvá válik. Ez a kerti szobraimnál, edényeimnél fontos.
Munkáim során nem használok semmiféle sokszorosítási technikát. Szobraimat korongolással kezdem. A megkorongolt alapformákat építem össze, majd mintázom késszé. Minden arc, kéz egyedileg mintázott.
Az elektromos égetés mellett előszeretttel használom a fatüzelésű redukciós kemencét, a Raku-égetést, a fatüzelésű sómázas égetést.
Kiállítások:
1977 óta rendezek önálló kiállításokat és veszek részt csoportos tárlatokon. Legfontosabb külföldi kiállításaim:
1983 Erlangen, Németország
1986 Bécs, Ausztria
1987 London, Nagy Britannia
1988 München, Németország
1989 Puchheim, Németország
Rust, Ausztria
1990 Ottava, Kanada
München, Németország
1995 Dánia
1998 Marignane, Franciaország
Dublin, Írország
config
view
logs
13056.0 KB
578 ms
3
